lebontották a házat, a házát. vissza kellett fordulnunk az utca végén, mert nem találtuk. aztán visszafelé: ez, ez volt a noémiéké, nem nem az, ez! opiczerék házát is lebontották? nem, nem, ez a terié. akkor itt mellette ez a nyanyáé. ez volt a nyanyáé. nézd! a kerítés még az eredeti! lebontották. a házat lebontották, új épül.
miután eladta az ember nincs ilyesmibe beleszólása. de tavaly, mikor a temetőt látogattuk akkor nem mentünk végig az utcán, most pedig már új ház áll a telken. nyanya háza elveszett.
ugye teljesen normális, ha megsiratja az ember gyermekkora elveszett helyszínét. nagyobbik fiamnak megmutattam, kisebbiknek már nem. illetve évekkel ezelőtt igen, de most lett volna esély rá, hogy emlékezzen is a házra később. de már nem láthatta.
az utolsó utca a faluban, a házakkal szemben már a kukoricás kezdődött, utána szántóföld. most ott is házak.
fák is voltak az utca végén, kicsit összeborulva, bokrokkal benőve vadregényes, romantikus, borongós napokon kicsit félelmetes kijáratot nyújtott a lucernásra.
most ott is házak. az átjáró sehol. mentem és úgy ért véget az utca, hogy nem volt meg a vége. ház, kanyar és kész. aztán a fordulás után amennyire lehet vezetés közben szem behuny, átjáró elképzel, orr érzi a lombok illatát.
ház után következett a bakonyér. legalább akkor azt nézzük meg mekkora. a feljáró, lejáró, átjáró, partra vezető út sehol. a focipálya átkerült az ér egyik oldaláról a másikra, az utcánk végére a lucernás és a lőtér helyére. bakonyér partra odajutni lehetetlen.
az útról, a pici hídról mutattuk meg a kölyöknek a vizet. keskeny, koszos csík csobogott a bokrok, a gaz között. én még fürödtem benne. már amikor nem hajtották át a teheneket rajta. akkor mindig vártam egy napot. sokat ücsörögtem a kis híd alatt is. hiába ment főút rajta, akkor forgalom szinte nem is volt. a fiúk, a faluból, egy felső részen gátat építettek. napok óta figyeltem mint tűnnek el baltával a mederben. aztán rávettem noémit, ne lefelé, felfelé sétáljunk a mederben. és ott volt a gát. a bokáig, néha lábszárközépig érő víz a gát mögött - előtt - majd derékig ért, komolyabb fürdésre is alkalmas volt. de csak akkor egyszer jártam ott. többször nem mertem. én, a pesti lány, halálos zavarban voltam a vidéki srácoktól.
akarom vissza a falumat! emlékeim képeit a valóságban!
