polak - węgier dwa bratanki i do szabli i do szklanki. lengyel magyar két jó barát, együt harcol, s issza borát.
utazással együtt három nap, mivel vezetni nem volt kedvünk repültünk, időben az sem rövidebb de kényelmesebb. meg izgalmasabb is, de ezt előre nem sejtettük.
budapest-varsó között minden rendben volt, időben indultunk, időben érkeztünk, sima út. az átszállásnál kezdődtek az izgalmak, már azt nem volt egyszerű kitalálni, hogy le kell-e szállnunk a buszról az első megállásnál, vagy tovább kell-e mennünk. a sofőr ugyan bemondta a dolgot angolul is, de a végét sikerült annyira elharapnia, hogy pont azt nem értettük amiben a lényeg volt. aztán leszálltunk, majd mikor az ellenőrzés után gyakorlatilag az utcára jutottunk elbizonytalanodtunk. a táblák nem sokat segítettek, volt ami a semmibe mutatott, így élő segítséget vettünk igénybe. a belföldi reptér egy szinttel lejjebb volt, megközelítés utca, majd lépcső, tábla nuku, de megtaláltuk.
a következő döbbenet a gépnél ért minket, bár belegondolva tudhattuk volna, de nem tudtuk. meglátva a szárnyakkal ellátott valamit nem tudtuk, hogy rémülten meneküljünk, vagy nevessünk, rövid tanakodás után az utóbbit választottuk. a gépen 7 sor * 3 ülés, abból 1en ül a kisasszony, a többin mi, mint a heringek. a pilótafülke függönye behúzva sincs, érhető, úgy nem lenne ott levegő. kétségbeesett esemeseket küldtem a világba, majd becsatoltam magam és jöjjön aminek jönnie kell! felszálltunk, a gép méretéhez mérten szerintem túl magasra, de engem nem kérdeztek. bedugtam a fülem - mert a felszállásnál előrelátóan belemarkoltam a kikészített füldugókba -, lehunytam a szemem és csak katowicében nyitottam ki.
kolléganőm pesszimizmusa ellenére igenis várt minket taxi a reptéren és elvitt gliwicébe, ott is egy gyártelepre, ahol a cég irodája volt. munkáról írni nem akarok, azt elvégeztük, nem lényeges. ami fontos: nem pizzát kell enni a lengyeleknél, illetve csak akkor ha az ember nagyon elszánt, mert bár jól néz ki, de öntenek rá édes kecsöpöt, ami szerintem pocsék. már első nap erősködnünk kellett volna, hogy jó, jó a rendelés, de akkor is legyen valami tradicionális lengyel a kaja, vagy bármi, csak ne pizza, de ahhoz, hogy tudjuk erősködni kell, kellett ez a tapasztalat.
szálloda 3*, de nagyon korrekt és barátságos - belülről, mert kívülről az egész egy ronda kocka - még akkor is mikor 1: új szobát kértem, mert amit kaptam hangos volt, 2: lámpa javítást kértem, mert az új szobában nem szuperált az olvasásra való. ráadásul meg is javították, ami az igazi meglepetés volt.
első este séta, irány jobbra, arra van a vásárló utca. nem arra volt, hanem balrabalra, de ez csak később derült ki. jobbra indulva találtunk bezárt piacot - 7 óra volt -, lepukkant házakat - _nagyon_ lepukkantakat - és egy félelmetes templomot. nekem volt félelmetes. a tornya erőd szerű, tetején a kereszt brutális méretű kő, az egész téglákból rakva, amik már megfeketedtek. ezen a részen minden ház fekete volt, olyan mintha megégtek volna. kitört ablakok, elhanyagoltság mindenhol. nem volt vidám látvány.
a templomból özönlött - szó szerint!!! - ki a nép, első áldozás volt, rengeteg kislány fehér ruhában, kisfiúk öltönyben, sokan, nagyon sokan. nem láttam még ennyi embert templomban, még nagy létszámú esküvőn sem. aznap este orgona hangverseny is volt a templomban, de nálunk 10 zl volt, a jegy meg 12 lett volna, személyenként. kihagytuk.
visszafelé sétálva főtérre leltünk, tele székekkel, napernyőkkel, sörözős helyekkel. szomorú tapasztalat, hogy a legtöbb helyen ők még nem fogadnak el kártyát, de 10 pénzünk itt két sörre elég volt.
vacsi a szállodában, nem számítottunk rá, de nagyon finom volt. ittunk még hozzá söröt, majd nyugovóra tértünk.
ritkán alszom jól szállodában, de itt mind a két éjjel sikerült. vagy az igazi egy ágyas szoba jött be, vagy az esti séták jótékony hatása volt a nyugodt durmolás.
reggeli szintén finom, pedig ez az étkezés az amit a legtöbb helyen megmorgok, nem is kicsit. de itt még a grapefruit lét is két decis pohárba tölthettem, nem azokba a hülye picurkákba, mint flancosabb helyeken.
a második nap 12 óra munkát hozott, így estére megszavaztunk magunknak egy mérsékelt kiruccanást. váltottunk pénzt és elindultunk az előző este kinézett szép lámpás kricsmibe, a megtalált bevásárló utcán. nem mellékesen, az az utca szép, tiszta és a házak is rendesek, bár betérve egy egy udvarba ugyanaz a kép fogadott minket mint a piac környékén.
Sphinx, így hívták a helyet, szép színes lámpái lopótökből készültek, személyzete csupa fiatal fiúból állt. jégert és sört rendeltünk, majd nekiálltunk böngészni az angol étlapot. kolléganő lengyel májat - csirke - én shaormát rendeltem. a kihozott adagok mérete lélegzetelállító volt, íze tökéletes, olyannyira, hogy kénytelenek voltunk még jégert rendelni, segítendő megterhelt gyomrunk működését. a kényszer nagy úr!
furák ezek a lengyelek, a sok fiú az étteremben folyamatosan csinált valamit, tett, vett csiszatolt, kiszolgált, főzőtt, nem volt lógás, üresjárat. barátságosak voltak, figyelmesek, nem csak velünk hanem mindenkivel és amikor zárórára került a sor akkor, hogy ne zavarjanak, ne sürgessenek minket, körülöttünk a székeket nem rakták fel, a többit is úgy, hogy ne zavarjanak. pontosabban csak azoknak az asztaloknak a székeit pakolták fel, amelyek elegendő távolságban voltak ahhoz, hogy ne zavarjanak minket. és bár ott is kpban fizettünk - ha már váltottunk -, de ők elfogadtak volna kártyát.
visszatérve még a munkára, pontosabban a munkaidőre: melóztunk egész nap, nyomogattuk a gépet magunk előtt, elvoltunk, de délutánra megéheztünk, a srác aki előtte nap rendelte nekünk a borzalmas pizzát sehol. csendesen haldokoltunk éhen, mikor egy pasi bedugta fejét szobánk ajtaján és megkérdezte, hogy tudjuk-e, hogy sárközy, meg a franciák, mi pedig bólogattunk és ha már ott volt kolléganő mégkérdezte, hogy nem tud-e segíteni kaja ügyben. lelkes volt, kérdezte mit kérünk, kínai, pizza, lengyel, mire mi az utóbbit választottuk. kis idő múlva visszatért, mondva, hogy az kiszállíásra nincs, legyen pizza. lehet pizza hut? szólt a következő kérdés, mire megint eltűnt. meg voltunk győződve róla, hogy ezután már senki nem áll majd szóba velünk, mondván, hogy elég egyetlen barátságos mondat, mire mi vérszemet kapunk.
ültünk csendesen szomorkodva, egyszercsak visszatért a pasi, szája fülig ért, talált a neten lengyel kaját kiszállító céget, ehetünk amit akarunk. feltéve ha tudjuk mit akarunk, de nem tudtuk. így ő rendelt nekünk pirogot és mint később kiderült meglepetésként palacsintát. összefoglalva jót kajáltunk és egyáltalán nem volt kedvünk tovább dolgozni.
5 körül még visszatért a pasi, érdeklődött, hogy az elején idézett mondás mint van magyarul és örömködött, hogy mi is ismerjük. már ami az első felét illeti, mert a harcos boros rész nekünk nem volt meg, annak fordítása nem is lett szép, bár mit lehet várni egy lengyel-angol-magyar átmenetből?
utolsó nap már csak hazafelé jöttünk, meg ajándékot vettünk, munka nem volt. volt kicsi gép, kis esőben és szélben, már tudom, hogy milyen kacsán utazni, elég felkavaró élmény, különösen leszállás közben. mindkét gép késett, sikerült 8 órát utazni, de legalább majdnem minden magammal vitt újságot sikerült kiolvasni, csak az ésből maradt egy kevés.
ebben a lengyel túrában az volt a legjobb, amit az első pillanatoktól fogva éreztem és élveztem, hogy ők szeretnek minket, de legalábbis nem utálnak. annyira jó volt, hogy senki nem éreztetett velem ellenszenvet pusztán azért mert magyar vagyok.
a lengyelek szerintem egyébként is barátságosak, a néni aki 8 körül véletlenül tért vissza boltjába egyáltalán nem bánta, hogy a kirakatban lévő cuccokról faggatjuk, szívesen elmagyarázta, hogy amit látunk az piknik szett, ülőkék és terítő, meg táska amibe az egész belefér - ezzel én nyertem is, mivel a kerek ám lapos alkalmatosságot én füvi puffnak gondoltam, csak kolléganő mondta, hogy annak semmi értelme, amiben persze igaza volt - és mikor továbbsétáltunk, ő pedig kocsijával utolért minket integetett, mosolygott. jó érzés lengyelországban lenni. mégis rábeszélem a családot, hogy egyik nyáron az legyen a célpont. mondjuk a balti tenger. még akkor is ha sokak szerint nekünk hideg. szerintem meg a globális felmelegedés őket sem hagyja érintetlenül:)
