mire visszaértek a felvonulásról én is ott voltam a tűzoltó szertárnál. kisebbikem büszkén utazott a tűzoltó autó tetején, én fényképeztem és mutogattam neki, hogy húzza ki a pólóját a nadrágjából. miután lemászott elárulta a betűrés okát: sikerült valami gumiféléhez odadörgölnie a fenekét, pólója, mindene csupa feketeség. nem baj, elölről nem látszik, fő szempont a csinosság.
szomjas.
megyünk befelé szertárba, ahol - végre! - összefutok rég nem látott több mint ismerőssel, kevesebb mint baráttal. rá még visszatérek, most a tűzoltók vannak soron.
felálltak a sorok, 3 csapat, enyém harmadikban. operatőr kezében sörrel veszi az eseményt - pilis tévé, mint kisebbiktől megtudom, sosem fogjuk látni.
indul
a bemutató. enyém második körben tömlőt gurít, csatlakoztat, drukkol, felteker és a végén büszek, az ő csengőjük szólt hamarabb.
aztán igazi tüzet gyújtanak, oltanak megint, tökéletesen.
a végén nagyobb kutyaól felgyújtása többedszerre - nem könnyű feladat ez egy tűzoltónak - nagyok talán a c tömlővel oltják. nem könnyen, de sikerül. mindenki tapsol, kölykök büszkék.
és a pasi. tizensokéve nem láttuk egymást, anno ő építette, építtette házam alsó részét, akkor még házunk az exemmel. inkább exem barátja, mint enyém, ő is vasutas, egy táborban egyik ifimet helyettesítette. éreztem akkor, tetszem neki. pedig kicsi tini lány voltam.
aztán barátság megszakadt, sosem tudtam igazán miért, éreztem pénz van a dologban. mikor kisebbik iskolába ment kérdeztem exem, tényleg pénz az ok, én meg csak tudni akartam, mert felesége ott tanít. vele össze is futottam, ahogyan számítottam rá. éreztem nem kedvel, betudtam a régi balhénak, bár sosem voltam a kedvence.
láttam már egyszer a faluban, de akkor nem mertem megállni. gondoltam rá sokszor, nem mertem keresni. ilyen véletlen összefutásban reménykedtem.
most nevetve idéztük a múltat, megbeszéltük exem és közte lévő dolgot, örültünk egymásnak, kiderült ő is többször járt felénk, tanakodott vagyunk-e, bejönni sosem mert.
számot cseréltünk, invitált ezer és egy helyre, ez falu, itt jönnek mennek az emberek, nem várnak telefon hívásra. ebbe nem vagyok én beilleszkedve és most csak drukkolok, hogy hívjon ő. mert rajta keresztül talán lenne esély arra, hogy ne lógjak ki annyira a faluból.
és még kedvelem is.
