röviden: büntinek vége.
hosszabban: esemesek kitartottak délutánig, estig, mikor megírtam, hogy ha már egyszer dühös, meg minden, akkor szedje inkább le a fejemet élőben, mert 160 karakterben kissé nehézkes az egész. mondtam jöjjön ha akar, állok elébe.
n10re értünk haza, gondoltam péntek is, meg család is otthon - ő falu férfiaival névnapot ünnepelt -, megy haza, már nem jön, de jött.
10 óra, ház épp elcsendesedett, bejövetelkor még megszakértetem vele a szárnyas hangyákat - na azok honnan kerültek elő?!?! -, majd irány a felszín, a terasz, jéger és hamutartó készít, egymással szembe ül, szilárd elhatározásom, hogy meghallgatom. ami a fura, hogy ez sikerül is.
tudta, hogy szivatom, tudta és mégis. tudta és tudja, hogy ő az aki nem kérhet rajtam számon semmit és mégis. nem akarta és mégis. mégis rettentően nem bírta elviselni a gondolatot, hogy lehet más is, nem csak ő.
azt is hitte lapátra tették, ennyi volt. de a lapát feletti szomorúságon felülkerekedett a düh, hogy én szórakozom vele, ő meg ugrik rá, pedig nem akar. a bánat szülte a szeretős üzeneteket, a düh a hallgatást. ha én szivatom, akkor most ő jön. a hallgatást pedig, mint már meséltem, én nem bírtam.állítása szerint természetesen jelentkezett volna, ha én nem teszem, de ehhez nagyjából egy hetet kellett volna kibírnom. a bírás, meg ugyebár, nem az erősségem.
beszélt, én türelmesen megvártam míg egy-egy szakasz végére jutott és megadtam magam válaszait. úgy tűnik mindent megbeszéltünk. ezen az estén annyi, annyi szép mondatot kaptam, hogy leírni sem tudom. pedig nem bókolt, nem hízelgett, csak beszélt, mesélt.
több mint 25 éve ismertük meg egymást, a vágy azóta gyűlt. csitriként is tudtam, hogy kellenék neki, tuti biztos voltam benne, de azt csak most, mikor újra találkoztunk éreztem, tudtam, hogy lesz is valami, én pedig nem fogok elszaladni.
meg azt is mondta, hogy azért is volt a hallgatás, a zavar a készülékében, mert valahogy azt még csak feldolgozta, hogy hihetetlen, de vagyok neki, sőt jó pasi módjára ezt már alapértelmezésnek is vette, de azzal, hogy talán nem vagyok, vagy nem csak neki, azzal nem tudott mihez kezdeni.
mire én kifejtettem, hogy csak legyen kedves soha nem alapértelmezésnek venni engem, meg egyébként is, ez az egész nekem csak egy nagy csapda, bármikor bedobhatom az előkészített törölközőt, ha pedig alapértelmez, akkor az ezt a mozdulatot csak sietteti.
közben már bőven éjjel volt, de ő még mindig nem akart elindulni, amin magamban csodálkoztam nagyon. mesélt mi mindent gondolt mikor újra összefutottunk, elmondta a pasibeszédeket, a hétköznapok gondolatait, a véletlen összefutások érzéseit, szóval beszélt egy csomó dologról, amikről egyébként láthatóan, hallhatóan nem szokott, én meg ültem, hallgattam és szemtelenül jól éreztem magam, mert azoktól a mondatoktól én annyira jó nő képét kezdtem ölteni, hogy a tükröket azóta is kerülöm, nehogy fény derüljön a sivár valóságra.
ilyen éjszakából a szex sem maradhat ki és nem is maradt ki. nagyon nem. többszörösen nagyon nem. (innen mindenki bízza magát a fantáziájára, csak annyit kérek, hogy ha már fantázia akkor tessék használni is!)
a napfelkelte a szőnyegen ért minket, mit napfelkelte? világos volt, felkelés után kicsit kócosan, még álmosan, de már sütött a nap. 5 óra múlt.
na ekkor indult el. mint később megtudtam egyenesen dolgozni, haza csak dél körül jutott, akkor gyorsan betuszkolt a menetrendbe két óra alvást. nem könnyű pasinak lenni.
én pedig, bár az előzőekben említett ok miatt kerülöm a tükröket, de úgy 10 óra körül egyikben mégis vetettem pár pillantást az arcomra. karikás szemet vártam, gyűrt vonásokat, de meg kellett állapítanom, hogy csoda krémek, botox, minden mehet a francba, egy tuti módszer van, a szex.
a szex, de csak a jó, kisimít, ránctalanít, a tekintetet pedig csillogóvá teszi, még 4 óra alvás után is.
