16 év, akartam írni, de nem, nem 16, 26 év! 26 év után múlt szombaton megint úttörővasutas voltam egyetlen napra. kék szoknyás, fehér inges, fehér térdzoknis, két copfos, úttörőnyakkendős vasutas. meneteltem szolgálatba fel és le, tisztelegtem a zászlónak és fújtam teli torokból a régi nótákat.
családi szolgálat, nemzedékek szolgálata, állítólag először és utoljára, mindenféle hagyományteremtési cél nélkül. azért én, azért mi reménykedünk, hogy mégis lesz ismétlés. nagyfiam után kisfiammal is szeretnék egyszer együtt szolgálni, sőt azt szeretném, ha hármasban lennénk. ha már most csak ketten voltunk, mert az apa - persze - nem jött fel.
már napokkal előtte lázban égtem, fehér inget, ingeket és sötét szoknyát vásároltam, meg persze térdzoknit. irigyelte is mindenki az én klasszik fehér zoknimat, a többség csak harisnyás típust tudott beszerezni.
lepakoltattam a tévét, a videót, a dvd-t, a upc dekódert és a wiit is a nagyládáról, hogy előtúrhassam belőle úttörő nyakkendőmet, rajta a vasutas jelvényemmel.
pánikrohamok törtek rám, mikor belémnyilallt, hogy nem emlékszem a napló vezetésére, fogalmam sincs mikor mutat szabad utat a jelző - már ha nem fényjelző, mert azon a zöld lámpát csak megismerem -, meg egyáltalán, elvesztek a belém ivódottnak hitt szabályok, csak halvány foltok és zűrzavar maradt.
kelés hajnalban, indulás, izgulás, hisz 7 után 5 perccel értünk fel, bennem meg - hiába az eltelt rengeteg év - feléledtek a régi reflexek, szolgálatból nem késünk!
otthon előtt egy-két ismerős arc, fürkészős köszönés, szokás szerint nem vegyülök, csak később.
kapunk pólót, sapkát, jelvényt, de mi többen csajok kék szoknyát akarunk és hitünk, hogy lesz a méretünkben, nem volt hiábavaló.
aztán jött a reggeli - A reggelihez jó étvágyat .... KÍVÁNUNK! - részemről tea, de aztán mégis egy fél szelet kenyér, elvégre mégsem hagyhatom ki.
szolgálatos vonat 3/4 9kor indult felfelé, a szolgálat meg majdnem lekéste - a menetrend tartása egész nap nem volt az erősségünk. otthonban sorakozó, kényelmesen, hosszasan, röhécselve, meg minden, anno ezért komoly retorziókkal kellett volna számolnunk. igazodás, négyes sorok, magasság meg minden, de a legfontosabb mindenkinek, hogy szülő gyermekével egy sorban sorakozhasson.
menetelés fel a zászlófelvonáshoz, üdvözlések - ... ERŐT EGÉSZSÉGET! meg ...RENDÜLETLENÜL! -, tisztelgés és vasutas induló, természetesen azzal a szöveggel, amivel még anno tanultuk.
széchenyi hegyre voltunk beosztva, így végigmehettünk a vonattal. az alagút nótát - warsawianka - felfelé és lefelé is elrontottuk kissé - túlcsúsztunk vele -, hiába no, azért nem olyan könnyű dolog ez gyakorlás nélkül.
persze már a szolgálatra jelentkező szövegre sem emlékeztem, de lehallgattam a többieket és ment minden, mint a karikacsapás. a napló még okozott pár kellemetlen percet, a szolgálat átvételi bejegyzés még sikerült, aztán nagyobbikom megszánt és a peronügyeletesi feladatok mellett magára vállalta a naplózó naplójának vezetését is.
kép azért készült rólam, de a látszat csal, ezt a naplót bizony nem én vezettem!
aztán jöttek a vonatok - fogadtam, fogadtuk őket -, mentek a vonatok, miután elengedtük őket, jöttek az ismerősök - köszönet érte! -, mentek az ismerősök, a nap meg száguldott és egyszercsak végetért. túl hamar.
a szolgálatos vonat előtt még kisebbikem is felért és bár vonatot meneszteni nem akart, nem mert, de legalább odaállt mellém és tisztelgett. együtt a család, mert nagyobbikom is beállt a sorba és még csak kérnem sem kellett. és persze jöttek a többiek is, az utolsó vonatot mégsem lehet csak úgy elmeneszteni:)
útban lefelé a szolgálattal már csak szomorkodtam, a levonulás, zászló levonás meghatott és bár örültem, hogy levehetem a szoknyát, de a fehér blúz és nyakkendő még egészen hazáig rajtam volt.
azóta bátortalan hír már érkezett arról, hogy talán mégis lesz hagyomány a családi szolgálatból is. én drukkolok. szeretnék még egyszer kisebbikemmel is együtt vasutaskodni, természetesen úgy, hogy nagyobbikom is ott van.
