kurvára nehéz úgy bármire is koncentrálni, hogy az ember pillanatonként a telefonját lesi. nem is tudom mikor fordult elő velem utoljára ilyesmi. mennyivel könnyebb, ha az ember lányát csak mérsékelten érdekli egy pasi, akkor nincs aggódás, h jelentkezik-e, csupa élvezet az egész, kellemes meglepődés, ha bármely oldalról üzenet jön.
de, ha elkezdni az embert érdekelni a pasi, akkor rögtön szenvedéssé válik az egész.
a sztori: sok hete kis tánc kisüzem előtt, de akkor a lényeg még művészkémen.
aztán pillantgatások lámpásban, illetve előtte az utcán, iddogálva, dohányozva. akkor még lényeg művészkém.
aztán sok tánc, csókok utópiában, művészkém sehol, nem több, mint egy kellemes este.
aztán találkozás dűrerben, ahol megörült, mikor észrevett, tánc - nagyszerűen táncol! -, csókok, sőt, még utánam is szaladt, mikor elindultam. utópiára, arra, h onnan - is - korán leléptem, emlékezett.
aztán jött a megkeresése a FBn, telefonszám csere, üzenetek, egy hirtelen vacsi meghívás hozzá szerdára, haverja is ott van, csókok a gangon és a konyhában, majd távozás, mielőtt még élesbe fordult volna a dolog. a helyzetet nem menti, h szóltam előre, csak rövid időt érek rá.
aztán küldtem üzenetet - sms és fb /ezt ő kevéssé használja/ -, de részéről csend van. én meg szomorkodom, mert szerdára megkedveltem, eljött a ritka alkalom, amikor szívesen ismerkedtem volna vele tovább - 10 év alatt ő a második, max harmadik, aki eljutott ebbe a státuszba:( -, de hallgatás van. én meg lesem a telefont és reménykedem.
tiszta hülyeség az egész!
