wetpaint

csak valakire támaszkodni, aki nem anyukám és nem a gyerekek,
valakire, aki önszántából szeret.

persze sejthettem volna,
legalább 5 éve voltam biztos, ha jön tudni fogom és felkészülök.

szept.4. - 25 év. remélsz, aztán semmi. no telefon, no virág, csak csend és hétköznapok. meg egy nyomtatvány, h fontos vagy, benne egyszer neved, az aláírás is gépi, üzenet nuku - nehéz úgy, h nem megy ki az értesítő mail a kollégáknak -, csak a nyilvánvaló tény, h mennyire senki vagy.

okt.10 - annual performance review, de előtte nap megtudod jön a HR is. persze kolléga már előtte tudta, de te hülye és naív voltál. aztán csak ültél és nem akartad elhinni, h utolsóként téged rúgnak ki a legszarabb feltételekkel ever. 

és mi az első kérdésed? 

mi lesz az ügyfelekkel? a 'cég' meg csak néz rád és ötlete sincs. aztán napok múlva kiderül, h amit lehet magának tartana meg. de ne szólj senkinek. az ügyfeleknek se. no kommunikáció. 

tényleg nem tudom mit gondolnak

és ennek sincs címe, mert mi is legyen?

bal levéve, kis bőr, háj maradt, folyás, csepegés elmúlt.
jött sugár, 25 - onko intézet szerint nem kellett volna, de uzsokis doki érvei meggyőztek -, a végére vörös és lángoló a bőr, néhol hámlik. már bántam. uzsokis doki szerint antihormon a következő, azonnali klímax, 5 év szúrás és tabletta szedés. akkor inkább vegyék le a jobb oldalt is, ő nem ellenkezik, de nem is bólogat. másodvélemény a kékgolyóban, nem szokásos orvosi megközelítés, de igazam van. akceptálható szempontok - jobb úgyis térdig ér, nem akarom vágyaimat elveszíteni, nincs fix kapcsolat, szükségem van rájuk -, döntés annak elutasítás mellett, azóta várakozás, mikor lesz olyan állapotban a bőr, h sebész vállalja a következő lépést. a következő két lépést. mert akkora vagyok, h ez sem megy egyben. közben esténként imádkozás, h gyerekek és anyu sorsa után az enyém is rendben legyen. és rendben is lesz. elmúlik ez a két év és rendben leszünk, rendben leszek.

ma 8 után hív sales kolléganő, bennem már majd 1 üveg rosé, több, mint egy órát beszéltünk. fő a company irányelv, akkor is, ha azt nem a az én főnököm adta ki, akkor is, ha nincs komplett vállalati jövőkép, ha mindez végül is a csapatom, a munkahelyem elvesztéséhez vezet. ez a legszebb. 

mert mindig csak az anyagiakra gondolok, h az életszínvonal meglegyen. ezt nem tudom elengedni. 

mert ez nem csak engem érint. mert mindkettőt olyan helyzetben kell hagynom, hogy boldoguljanak. nem elég, h nagyobbiknak van lakása, mert az gyerekre már nem alkalmas és kisebbiknek is olyan kell, hogy megfelelő alapot adjon az élethez. ezen nem tudok túllépni, ebben felelősségem van, amit nem bízhatok másra.

szeretném, ha jobban mennének a dolgok, ha nem stresszelnék ennyit emiatt, ha érezném magamban az erőt, h a kirúgásom után még bárhol máshol dolgozzak. kár, h ennyi pénzért az lehetetlen.

két üveg rosé, nem jó tanácsadó az íráshoz. 

január 27, mammográfia - ha visszahívnánk ultrahangra ne ijedjen meg.

aztán 4 hétig semmi, jó pár telefon után ultrahang, majd mintavétel, onko team, aztán MRI, aztán megint ultra és minta, majd május 19én műtét, le egy darab a balból, szövettan, nyirokcsomó negatív - hála Istennek -, de ma újra a keddi onko teamet várom.

mikromeszesedés, benne rosszindulatú sejtek. két góc volt, azt kivették, de a meszesedett részek alul és felül túl közel vannak a szélhez. három lehetősé van, sugár majd MRI és nézik eltűnt-e, ha nem, akkor műtét; újabb darab ki, megint szövettan, ha nem tökéletes, akkor go back; az egész levétele - és ez utóbbi a legvalószínűbb. és ez most megvisel, míg az elején még pánik nélkül fogadtam ezt a lehetőséget, mert az elején is ez volt a legerősebb opció.

csak most majd egy hónap után sem vagyok még teljesen gyógyult, a savó még mindig csöpög belőlem - volt, h folyt, nem is kicsit -még mindig fájok, bár már nem annyira. és elkezdtem reménykedni, h maradhat a mell, h csak vetkőzve látszik az eltérés, h elég lesz kisebb plasztika.

aztán most már megnéztem oldalakat, rajta képeket, ha az egészet levennék azért nem lesz olyan szép, főleg, ha a bőrt nem sikerül megtartani. ráadásul megint 110 kiló vagyok, kis mellekkel csak a háj marad, mert zabálni meg zabálok, ezerrel.

pedig már a mozgás is hiányzik.

és munkahelyen csak a műtétet tudják, de az okot nem, L-t meg a múlt héten rúgták ki, ott voltam, a főnöki dolognak ezen részét utálnám rendesen.

szóval nem vagyok jól, de igyekszem. mindezt lelkileg értem, mert egyébként jól vagyok és jól leszek. a nyirok tiszta és tiszta is marad.

meddig tudja hitegetni magát az ember, a nő, h hívni fogják? 

ma egy hete, h reggel eljöttem tőle és még csak annyit sem mondtunk egymásnak, majd beszélünk. én meg még mindig találok hihető indokokat, amivel majd jelentkezni fog. közben bánom, h nem jelentkeztem én, mert az idő múlásával az egyre kínosabb lenne. közben meg épeszű részem reméli, sosem leszek annyira részeg, v elkeseredett, h ostoba, ám módfelett szánalmas és kétségbeesett üzenetet küldjek neki.

főzni akartam neki, sütit sütni, sétálni a városban kézen fogva.

szánalmas vagyok.

hát, ennyi volt. 

múlt héten szerdán együtt voltunk, csütörtökön nekem sziget, aztán pénteken ráírtam, jöjjön vasárnap sütögetni, tőlem is mehetünk, egyedül leszek otthon. olvasta, de válasz nem jött. szombaton írtam újra, a megszólítás 'kedves', jött is válasz azonnal, h elfelejtette, elterelődött és nem vasárnap sem, akkor leginkább a lovira nem megy, de azt nézi majd a neten. majd még egy üzenet, amúgy kedd? persze kedd, írtam, előtte megjegyzés, h szerencse, abba a napjába beleférek. g..ke, take it easy. ennyit bírt írni, agyamban a lila köd, mi ez a becézés, ez a lesajnálás?

persze azért tegnap elmentem. éjfélig dumáltunk, én ittam, ő nem nagyon, majd egy szex és alvás reggel f11ig. aztán reggel nem szex, kis reggeli és leléptem. h csatlakozna-e a mai programomhoz, de tudtam, h nemet mond. a hétvége többi részét nem is feszegettem, ő pedig nem mondott semmit. 

nem kellek, kapcsolatra nem kellek. ha nincs más elfoglaltság, se lovak, se elterelődés, se semmi, akkor mehetek. ha én nem viszek ő nem gondoskodik italról - bár tegnap sajt vacsorát és reggelit kaptam -, közös program szóba sem jöhet, az én programjaimat nem szereti, ő nem mondd semmit, az pedig eszébe sem jut, h miattam jöjjön el velem vhova.
én meg tényleg görcsös voltam, de annyira szerettem volna kapcsolatot, közös felületet vele.
most meg azon tanakodom, h ha csak szex a kapcsolat, akkor nekem hetente, alkalmanként egy kevés. és akkor felesleges előtte dumálós köröket futni.

csak kapcsolatot szerettem volna.

már épp feladtam volna, de hívott, 1 óra és otthon van. vagyis, megyek. most meg emiatt izgulok. francba!

májusban, vagy akörül, egyszer csak rám írt, h elolvasnám-e a könyvét? naná! július lett, mire sikerült. halogattam hetekig, pedig akartam, nagyon akartam.
aztán olvasás után összeszedtem bátorságom, ráírtam és megkérdeztem, személyesen mondjam-e el, mit gondolok? naná! bajban voltam, nyakig benne.
Kertemben találkoztunk, előtte ott könyörögtem E-nek, h ha úgy alakulna beszélgessen velem, de szerencsére erre nem volt szükség. hívott, ő meg mentem vele az éjszakába a haverjaival, belül repkedve az örömtől, pláne, h egyik kocsmából a másikba tartva előbb a karját ajánlotta, majd a kezem fogta. aztán, tekintettel a következő napra, leléptem.
a következő tali vasárnap, eltelt egy hét, közben külföldön is jártam. megyek hozzá, de előtte figyelmeztettem, még menses van. hülye helyzet, persze menjek, akármi van, én megyek, aggódva, morcosan, izgulva.
ültünk a kertben, beszélgettünk, feszültségem oldódott, sokat nevettem, aztán csak az ágyban kötöttünk ki, egyszerűen nem tudok ellenállni neki. 
beszéltem, sokat, hülyeségeket. hogy minek kellett elmondani, h több, mint 10 éve nincs egyetlen kapcsolatom sem? fogalmam sincs.közlés vágy volt bennem, akartam, h tudjon mindent, akartam, h tudva mindent akarjon engem.
kedd a következő tali, kedd lett volna, de toltuk szerdára, most meg szerda van, és már másfél órája csak nő bennem a feszültség, mikor jelentkezik? anyjával járt bécsben - ő vezet, emiatt toltuk el a keddet-, de mi van, ha későn érnek? mi lesz, ha fáradt lesz? ha nem akar látni? mi holnap délután indulunk Berlinbe, ha most is halasztunk, akkor csak jövő hét szerda van, nem fogom addig bírni. vagy ő nem bírja addig. mi lesz, ha valaki megint közbejön? 

akarom, szeretném ezt a fiút. csak azt nem tudom, mit kellene csinálnom, mint kellene viselkednem.

nem megy, egyszerűen nem megy a kapcsolat a nagyobbikkal. amilyen jó volt, most olyan szar. én folyamatosan megbántva érzem magam, rágom magam minden miatt, szerinte meg nehézkes vagyok és értetlen.

ki akarok kerülni ebből a gödörből.