wetpaint

nem bírtam ki, láttam online FB-n, ráköszöntem: szia, csak, gondoltam, rád köszönök - ennyit írtam. nem túl frappáns, sőt egyáltalán nem, de ennyire tellett. 
látta
nem válaszolt
kilépett
ha eddig még hitegettem volna magam, akkor ez elég egyértelmű.
persze szomorú vagyok, eléggé szomorú.
de majd elmúlik ez is.

röviden: pénteken találkoztunk - buliba, sajnos, nem miattam jött le, de addig marasztaltam magammal mindenkit, míg fixen nem dumáltunk újra. innen, szinte, egyenes út vezetett a lakásáig, ahol kaptam zenét, bort, gyertyát, sanzont, szeretkezést egy zongora lábainál, egy hatalmas párnán.
tökéletes körítés, odafigyelés - betakarta a vállam egy puha, prémes kabáttal, hogy ne fázzak -, olyan hangulat, ami csak álmaimban fordult elő. csak az a kva szikra, bennem, csak az hiányzott. és emiatt le is vagyok nyugodva, de a többi tökéletesség miatt mégsem. azokra vágyom. viszont ez a vágy már nem okozza azt a felfokozott várakozást, ami előző posztomat uralta. inkább csendes mélabú az egész.

nem, nem jelentkezett. talán azért, mert nem tetszem neki annyira, talán azért, mert részéről lehetett volna meggyőzőbb a teljesítmény. na ja, piálva, szívva nem olyan egyszerű a dolog. 

az otthonosság, a nyugalom, a figyelem és a zene nagyszerűsége miatt szerettem volna, szeretném, ha jelentkezne. de nem fog. esetleg bulikban keveredünk majd össze. szikra ide, szikra oda, ezt őszintén sajnálom.

ui,: és lefelé a liftben - hajnalban - ránk kopogtak. és nem hagyott csak úgy, azonnal lelépni, és jól tette! de marasztalni, újabb szexre, már nem hagytam magam, nem volt kedvem. de aludni, talán, tudtam volna vele, otthonos és valami rettenetesen megnyugtató érzés volt a karjai közt. ezt az érzést keresem. szikrával. 

kurvára nehéz úgy bármire is koncentrálni, hogy az ember pillanatonként a telefonját lesi. nem is tudom mikor fordult elő velem utoljára ilyesmi. mennyivel könnyebb, ha az ember lányát csak mérsékelten érdekli egy pasi, akkor nincs aggódás, h jelentkezik-e, csupa élvezet az egész, kellemes meglepődés, ha bármely oldalról üzenet jön.

de, ha elkezdni az embert érdekelni a pasi, akkor rögtön szenvedéssé válik az egész. 

a sztori: sok hete kis tánc kisüzem előtt, de akkor a lényeg még művészkémen.
aztán pillantgatások lámpásban, illetve előtte az utcán, iddogálva, dohányozva. akkor még lényeg művészkém.
aztán sok tánc, csókok utópiában, művészkém sehol, nem több, mint egy kellemes este.
aztán találkozás dűrerben, ahol megörült, mikor észrevett, tánc - nagyszerűen táncol! -, csókok, sőt, még utánam is szaladt, mikor elindultam. utópiára, arra, h onnan - is - korán leléptem, emlékezett.
aztán jött a megkeresése a FBn, telefonszám csere, üzenetek, egy hirtelen vacsi meghívás hozzá szerdára, haverja is ott van, csókok a gangon és a konyhában, majd távozás, mielőtt még élesbe fordult volna a dolog. a helyzetet nem menti, h szóltam előre, csak rövid időt érek rá.
aztán küldtem üzenetet - sms és fb /ezt ő kevéssé használja/ -, de részéről csend van. én meg szomorkodom, mert szerdára megkedveltem, eljött a ritka alkalom, amikor szívesen ismerkedtem volna vele tovább - 10 év alatt ő a második, max harmadik, aki eljutott ebbe a státuszba:( -, de hallgatás van. én meg lesem a telefont és reménykedem. 

tiszta hülyeség az egész!

azért mennyivel másabb, ha a pasi nem faképnél hagyja az embert az utcán, csak úgy lendületből, simán elkanyarodva mellőle, hanem utána szalad, hogy még csókolózhasson vele picit. 
naná, hogy a kép pasi nem ugyanaz!

hihetetlen, hogy mennyire ki tudnak borítani az iskolai gondok. hadakozás a gyerekkel, az ofővel, az őrlődés, h mi lehet az igazság, a tartás, h állj mindig a gyerek mellett (Vekerdy), a tartás, h ne hagyd jóvá a gyerek viselkedését, h légy türelmes, légy nyitott minden irányba. legszívesebben üvöltve rohannék a semmibe. 

minden évnek, félévnek úgy futok neki, h na majd most, majd most már jó lesz minden, ha nem is az eredmények, de nem lesz gond a gyerekkel. találkozom az ofővel, nincs is semmi. aztán pár hét múlva kiderül, h van, nagyon is. mi az a kibaszott valami, ami pillanatok alatt ennyire meg tud változni? ?!?!?

az asztalos lassan 2 honapja dolgozik a lakasban, utoljara kedden jart itt. eredmeny: konyha kisebb szepseghibakkal, de kesz + sikerult ket helyen lepattintania a padlorol a mazt + extra sajtkent kurva nagy karcolast ejtett a vadisuj uvegkeramia gazfozolapomon.

fasza szakembert sikerult valasztanom.

tudtam, h nem jó ötlet kérni, kölcsön pláne, de megtettem. mehettem volna bankhoz, de akkor vagy a titkolózást, vagy a véget nem érő szemrehányások közt választhattam volna. így mentem hozzá, kértem szépen, ő rövid hallgatás után adott. illetve, mondta, h ad. a tényleges adásra most került sor. nem egyben adta, mert akkor nagyobb a költség, ha ő utal, én meg még fel is veszek, hanem majd ő mindig felveszi, ha kell. felveszi, több részletben, mert kártyája egyszerűbb, szűk limittel. a felvételekhez én mindig elkísérem, mert nem mer pénzzel mászkálni. így aztán több darabban jön a gyomorgörcs, mert minden pénz kivét olyan neki, mint a foghúzás, érzéstelenítés nélkül. ma végre meg is mondta. egyúttal azt is megtudtam, h csak azért adott, mert hát, hogy mondhatta volna, h nem ad. mondtam igyekszem majd visszaadni. mire ő megkérdezte, h mégis mit gondolok, meddig fog élni? remélem soká, mondtam. meg megint azt is, h igyekszem minél hamarabb megadni.

és most, h mi körülötte lakunk ő lakásokat nézeget, mert amint elrendeződtek a dolgok ő költözni akar. meg balatoni nyaralója sem lesz már, minden jel szerint miattam.

elérkezett a változás kora

nem kérdés, eljött a költözés ideje