wetpaint

péntek óta megy kisebbik hasa. aggódom, nagyon. semmi nem akar hatni és az kevéssé vigasztal, h legalább a láza elmúlt. minden reggel azt mondom, na majd ma! ma már rendben lesz minden!

a lövöldözésről nekem is írnom kell, arról az egész napról, mert annyira jó volt, hogy az szinte hihetetlen! pedig indulásként anyu kiosztott egy köszönés után valami hónapokkal, évekkel ezelőtt történt dolgok miatt, amiket simán félreértett.

de mindez nem számított, mert fél3tól kitárult az ajtó, én előre léptem kettőt, majd megálltam és hátrálni akartam, mert vaksötét volt. pánik.... , majdnem elöntött, de nagyobbikba kapaszkodtam és mentem előre. kanyar után fény pislákolt, fellélegeztem és indulhatott a játék. a két óra alatt időnként elindult még a pánik a gerincemen, de akkor gyorsan elindultam én is és kerestem valakit akit le lehetett lőni, vagy ha nem, akkor legalább csapattársként védhettük egymást.

pacifista lelkem két óra unatkozásra készült, mikor megvettem a kuponokat. de tudtam, kisebbik ennek nagyon örülne. hát akkor kapja meg születésnapjára.
12 fő, életkor 12től 43ig, épp csak a nagyit hagytuk ki. pirosak a zöldek ellen, 15 perces menetek, az elején még üdítő és popcorn szünetekkel, a végén meg szünet nélküli visszarohanással az utolsó 10 perce. általában a zöldek nyertek, de mit számít ez, a lényeg a kommandózás, a támadás, a megbújás és a kirohanás és a nevetés,  meg a statisztikák közös böngészése a szünetekben.

izzadtan, koszosan, szakadtan és boldogan álltunk össze fényképezkedni a végén.

estére még befigyelt a második kungfu panda és csöppet sem csökkentett a vidámság faktoron. mire elindultunk hazafelé már egyáltalán nem érdekelt a szabadság tér, hidegen hagyott a kiscsillag, csak az számított, hogy mennyire jó napot töltöttem a gyerekeimmel.

pénteken este küldtem esemest pasira, válasz nem érkezett, ma töröltem a számot.

délután hív, én meg másodpercig azt sem tudom kivel beszélek.

csak pünkösd után érek rá.

az úgy volt, h felmentünk, pontosabban és szerencsére felvitettük - mert én gyalog aztán soha, még lefelé sem, pláne nem sötétben - magunkat a Rekettyés utolsó bulijára. részemről ez egyúttal az első is volt. a Blue dogs már bőven nyomta, páran táncoltak. bent minden asztal foglalt, mi még kint maradtunk egy cigi és az általunk vitt rosé fröccs elfogyasztásának idejére. run ismerőst talált, kicsit beszélgettünk, térerőt vadásztunk - ha már otthon hagytam egyik gyereket másikra rábízva, ráadásul másikkal még fuvaroztattuk is magunkat, akkor legalább érdeklődjek, h meg vannak-e -, majd bevettük magunkat a tánctér szélére. persze egy szám után a banda rögtön szünetet tartott, mialatt mi fröccsöket vételeztünk, majd a folytatásban veszett táncba kezdtünk. ha buliról van szó, akkor a Blue dogs nagyszerű zenekar. a szaxis morcosságát a gitáros szexisége bőven kiegyenlíti.

míg táncolunk pultnál ülő pasi vigyázza korsóink, minden kortynál váltunk pár szót, de ő runra startolna inkább. de mire mozdul, addigra tudást igénylő tánc jön és runt elkapja egy jól táncoló pasi, akiről sajnos első mosolyánál kiderült, hogy fogak terén nem áll a legjobban. 
így maradtam én, táncoltunk, majd elhúzott egy asztalhoz beszélgetni, majd ki és ott csókolóztunk. kérte hívjam majd, mondtam arra ugyan várhat, így nem maradt más választása, elkérte a számom.

lefelé, a már tízpercek óta várakozó autóhoz - benne a fiam - még bodzásztunk kicsit a sötétben és én elég boldog voltam a tökéletes este okán. na ja, ennyi nekem tényleg elég, kis tánc, kis csókok, bókok, aztán mindenki a maga útján.

pasi vasárnap reggel hívott, de én aludtam. annyira meglepett, h visszahívtam, persze nem vett fel. aztán hétfőn hívott, szerdára pedig randit beszéltünk meg. ez nyugtalanított, éjszakai flörtben jó vagyok, de száraz randizásban nem.
azért ott voltam és ő is, ráadásul rendesen öltözve - egy biciklistől ezt nem vártam - jó szagúan.

rómain beszélgettünk, vagy két órát és mire jött a vihar én döntöttem és hazahoztam. nálam volt beszélgetés, bor és szex. jó szex.

hiányérzet nélküli jó éjszakák, reggel pedig hazavittem.

runnal beszélgetve utána szépen felfejtettem miket nem kellett volna mondanom, tettenértem viselkedésem azon pontjait, ahol egyértelműen közvetítem, h nem számítok kapcsolatra, csak alkalmira. talán ezekről kellene leszokni, mondatokat nem mondani és akkor felmerülhetne, h tovább is tart valami.

de az érzéstől, h egy-két este szép és jó, de többet nem szeretnék, mert ez a pasi nem pálya, miként szabaduljak? lemondhat az ember elvárásairól hiányérzet nélkül?
társnak az elvárás elég silány.

az úgy volt, h felmentünk, pontosabban és szerencsére felvitettük - mert én gyalog aztán soha, még lefelé sem, pláne nem sötétben - magunkat a Rekettyés utolsó bulijára. részemről ez egyúttal az első is volt.

hazajössz, már látod, h kisebbiked halál rosszkedvű, sejted, nagyival van a gond. köszönsz, reggelit csinálsz, közben kölyökből kiszeded mi a gond, nyugtatod, el is simulna a dolog, de akkor nagyi bejön és te meghallgatod, h mindannyian utáljátok, különösen te és még a kis kannáját is direkt lerúgtátok - te közben tanakodsz, h miről beszél és azóta sincs fogalmad, melyik az a kis kanna - csöve kilyukadt és most mindenhol dől belőle a víz. egyébként is, mindent pazaroltok, mindent tönkretesztek, a fiaid sem tudnak dolgozni, pedig arra kellene nevelni őket és nem tévézésre, mert mi lesz majd, ha nem lesz semmi és egyébként is, ő segít, de még csak meg sem köszönöd, olyan vagy, mintha nem is ő nevelt volna és még a kiskanna is.

az elején még harcolsz, próbálod karakírozni, direkt lementetek és jól megrugdostátok a kannát, de nem használ. aztán már csak hallgatsz. a monológ folytatódik, de hallgatsz. hallgató emberrel veszekedni sem lehet, így elindul. kifelé még összeveszik kisebbikkel, aki direkt úgy rakta bele a levágott szőlőt a kukába, h más ne férjen bele és neki ezt most ki kellett pakolnia és újra betennie.

te pedig tudod, h ezen az estén nem bízhatod rá kisebbiket, két választás van, vagy viszed magaddal koncertekre, de akkor reggel nincs szolgálat - nem akar menni. mármint szolgálni -, vagy nincs koncert és itthon vagytok. mert nagyi újra hall és ezzel visszatért a rendezkedés, irányítás, mert újra tökéletesen magabiztos. ez utóbbinak te örülnél, ha ennek folyományaként nem te kerülnél megint terítékre.

oké, a hajjal megbarátkoztam, nem fodrász által zselézve már csak szőr a fejen, na de az, hogy tejbegríz helyett marhapörköltet kért nokedlival és uborkasalátával, na az már tényleg túlzás!!!

mindemellé pedig 44es szandált vettünk neki a nyárra. még egy hete sem múlt, hogy 12 lett....

az anya elviszi - pillanatokon belül - 12 éves fiát fodrászhoz, majd rémülten figyeli, amint az anya által nyírt gyerekfrizura alól a szakértő kezek elővarázsolják a jóképű pasit.

-10

értékesítő kolléga hátam mögött mószerolt, de főnököm, meg ő főnöke is - úgy tűnik - mellettem áll;
nagy projektet elvesztettem - erre számítottam, már csak igyekszem megtudni a nyerő nevét, meglepetésre nem számítok;
kolléga által elcseszett projekt kezd a fejemre omlani, ő ebből már kivonja magát - fogalmam sincs mint lehetne gyorsan gyógyítani a dolgokat;

de legalább kisebbiket dicséri új osztályfőnöke, sőt, még a humorát is értékeli. mit számít, akkor a többi?